Szenior Programok

A szenior programunk szakmai együttműködő partnere a Szenior Akadémia (SZA). Ehhez az ideológiához és átfogó kezdeményezéshez csatlakozott a M.E.S.E. a szenior teniszprogram megteremtésével.

 

 

Megalakításának indoklása (forrás: SZA)

Magyarország demográfiai szempontból a lassan öregedő társadalmak közé tartozik. Kevés gyermek születik, a várható élettartam folyamatosan nő, így az „50 pluszosok” belátható időn belül többségbe kerülnek. Ennek érdekében szeretnénk létrehozni nyugati példák és egy már sikeresen működő magyar kezdeményezés alapján a Testnevelési Egyetem Szenior Akadémiáját, ami ennek a korosztálynak szól.

Az idősek, de már az idősödők helyzete sem részesül megfelelő társadalmi megítélésben. Szembe kell nézniük a kor szerinti diszkriminációval, a munkaerő-piaci helyzetük romlásával, és a családok széthullása miatt az elmagányosodással is. Közösségi terekre van szükségük, nekik szóló szolgáltatásokra, amiből saját életük minőségét javíthatják. Ez egy fontos társadalmi felelősségvállalás is, amit ez a kezdeményezés felvállal.  A generációk közti párbeszédet is elősegíti, hiszen ez a feszültség már Európa szerte mérhető.

 

A program célja:

Célunk, hogy a tenisz által nyújtsunk segítséget a szenior korosztály életének vezetésében, fitten tartásában mind szellemileg, mind fizikailag. Hisszük, hogy a tenisz egy jó lehetőség a lelki harmónia megteremtéséhez, közösségépítéshez, egyben segíthet az elmagányosodás elleni küzdelemben, és a generációk közötti feszültség feloldásában is. Életminőségük javítása közös érdekünk!

 

 

shop giày nữthời trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautifulgiay the thao nugiay luoi nutạp chí phụ nữhardware resourcesshop giày lườithời trang nam hàn quốcgiày hàn quốcgiày nam 2015shop giày onlineáo sơ mi hàn quốcf5 fashionshop thời trang nam nữdiễn đàn người tiêu dùngdiễn đàn thời tranggiày thể thao nữ hcm